illaberek

Ilyen herefonnyasztó hőségben 450 kilométert vezetni felér egy kínzással. Ma eladtam egy anyucikedvencének a mac-emet. Béke poraira, szerzek egy másikat nemsoká.

Egyébként apátia van, menni kék valahova.

A srácok nemrég jöttek vissza a Wörtherseeről, a naaagy (VW konszern által megszállt) gti találkozóról.

Na milyen volt? -Hát, az idő mindhárom nap fos, mert esett és nem készültünk föl rá, de a kiállítás maga elmebeteg. Tizenhét éves osztrák-német melós gyerekek jönnek ki, hozzák a verdát, krúzolnak. És nem kis Poloval, meg Swiftel, hanem a legújabb A4-es Audival. Nem azért mert az a sikk, nem menőznek, hanem mert ott az a normális. Melózol, megveszed az első Audi A3-asodat. Pár év után az A4-et ésígytovább. Úgyhogy arra jöttem rá hogy ez itt szar. Letargia van, lemondás, kilátástalanság.

- Mármint mi szar? Hát itthon, ez, ami van.

Úgyhogy vigyázni kell a nyugatra menéssel.

Meg a kiköltözéssel vidékre. Hogy is mondjam... boldogtalan lettem. De még dolgozom rajta.

Az a baj hogy láttam ma egy szürke cicát rendőrautó által elütni. Édesszivem, meg sem tudott nyekkenni, már el is szállt a lelke. 

Visszaolvastam egy másik helyen tett bejegyzésemet arról, hogy kinek mit köszönhetek. Merthogy fontos, meg köszönettel tartozom az engem alakítóknak.

Példának okáért vastagon tojtam a műszaki bizgentyűkre, mígnem a kollégiumi nevelőtanárom egy életre beoltott műszaki érdeklődéssel azon alkalmakkor, amikor falkában caplattunk le zenét hallgatni a mai szemmel már ósdi koleszos zenecuccok közé. Neki ezt köszönhetem. Tapasztott rám egy jó adag műszaki érdeklődést.

Kelemen hallgatott először Sziámit a környezetemben. Akkor még nem tetszett, de később hosszú távra meghatározó szellemi táplálékot adott. Ezt neki köszönhetem. Ez mondjuk baromi jó.

Gara reprezentálta a forradalmárt, a különbözés lehetőségét, egyáltalán a különbözés igényét. Előtte nem is gondoltam ilyesmire. Nagyon fontos dolog pedig, vállald magad, nem baj ha szembeszél van.

A rengeteg kollégám tapasztott rám türelmet, megbecsülést, értékes felismeréseket.

Pub tapasztott rám egy fél életet kitevő élménysodrást kamaszkorunkban, abszolút meghatározó, nagyon hálás vagyok érte.

húú ez a téma még mindig hosszabb annál mint amit így munka közben le tudok írni.. folytassátok ha akarjátok

Erőőőősen gondolkodom Új-Zélandon.

Belépő szintű melóval 5ezer dollár havonta, lakbér 800/hó, óceánra néző ablakokkal. Egy nekem tetsző autó 3ezer dollár, hejhó.

Időről időre fellobban a vágy hogy elmenjek, de csak most vettem a fáradtságot hogy megnézzem mi mennyibe kerül.

Döntéskényszerben vagyok manapság. Hova menjek lakni, mi legyen a közeljövőben? Maradjak ahol vagyok új lakótárssal? Menjek a páromhoz, anyuka vendégszeretetét élvezve? Menjek új albérletbe egyedül? Vagy menjek a fenébe Wellingtonba?

"A reklám után megtudják!"

Szerintem fundamentálisan itt van elbaszva a reklám. Akit az érdekel, hogy Gigi megcsókolta-e Alekoszt vagy sem -és tudjuk, hogy ez naponta kétmillió körüli embert érdekel- az miért ne tudhatná meg a reklámBÓL és nem a reklám UTÁN?

Különlegesen rugalmas reklámkampányokat lehetne indítani az ilyen típusú műsorokhoz. Mivel egy jól megszerkesztett valóságshow a szerkesztői szándékoktól max 5%-ban tér el, némileg lehetne előre tervezni és különféle variációkat legyártani egy-egy szpotból. Mennyivel többen néznének meg egy szpotot, amiben indirekt módon nyomják le a torkán a reklámot - cserébe viszont kap infót.

Jövő hét szerdán leszek 33 éves. Egy kedves barátommal-kollégámmal beszélgettem ma arról a szomorú eseményről, ami mindannyiónkat megríkatott, hogy egy közös ismerősünk kislánya három nappal az egyéves szülinapja előtt meghalt. Tegnap reggel történt, ma jutott tudomásunkra. Mit mondjak, a bánat, az együttérzés, a részvét egyetemleges. Annak is fáj aki nyújtja, hátmég annak, aki fogadja.

Mégis, ebben a szomorú helyzetben arról beszélgettünk Gáborral, hogy a körülményekhez képest még "jókor" jött az elmúlás. Már születéskor gond volt, sokat jártak utána is kórházakba, egy év ebből pont elég, ők is fiatalok még nagyon. Van egy makkegészséges kisfiuk, van kire vigyázni, nem lehet elengedni magukat.

Ajjgyerekek, annyira gáz néha az élet. 

Egyébként a poszt önmagában áll önmagáért, velem nincs gond. 

Olyan ez a blog nekem, mint a nőibugyi. Nem áll jól.

Rohadtul csak nézem az életemet. Ülök a buszon, nézem ahogy utazok, nézem ahogy dolgozok és nézem ahogy alszok. Lófszt se csinálok csak bámulom.

Na, ennek ki kellett jönnie.